Aki a vadnyugatra gondol, először a cowboyok és az indiánok jutnak eszébe. Természetesen LOVAS cowboyok és indiánok! És milyen lovakon lovagolnak a képzeletünkben? Természetesen amerikai musztángon. A vad, szelídíthetetlen musztángok nemesek, büszkék… és szabadok. Sajnos azok a napok már elmúltak, amikor musztángok milliói patadobogásától rengett a föld Amerika tágas síkságain, magas hegységeiben és kietlen pusztáin. Ma már csak néhány rezervátumban találhatjuk meg ezeket az élő legendákat, amelyeket az ember meggondolatlansága miatt néhány évtizede még a kihalás veszélye fenyegetett.
Névjegy Nagyság: kb. 140-150 cm Szín: minden szín Küllem: különböző típusok, gyakran kerek formák Jellem/karakter: bátor, tanulékony, érzékeny, intelligens Használat: típustól függően - díjlovaglás, western, túra- és távlovaglás és még sok minden más Jármódok: számtalan különleges jármódra való hajlam
A musztáng szó eredete A "musztáng" név a spanyol "mesteno"-ból ered, ami csavargót, gazdátlant jelent. Az USA-ban ezt a megnevezést használták minden vad és elvadult lóra. "Musztáng fajtáról" azonban aligha beszélhetünk, inkább "musztáng típusról", ha közelebbről megvizsgáljuk a történetüket. A ló története Amerikában Az ősidőkben egyszer már éltek lovak az amerikai kontinensen, de körülbelül tízezer évvel ezelőtt ismeretlen okból kihaltak. Csak Cortes és DeSoto konkvisztádorok, akik Florida táján szálltak partra, hoztak be ismét lovakat e tágas földre. Természetesen ezek a lovak ibériai eredetűek voltak, még ha nem is hasonlíthatók a mai andalúzhoz vagy lusitanóhoz, hiszen ezek a fajták akkoriban mai formájukban még nem léteztek. A feltételezések szerint azonban a hódítók berber és arab lovakat is vittek magukkal. Kezdetben még senkinek sem jutott eszébe, hogy az Újvilágban lovakat tenyésszen. Kancán lovagolni bűnnek számított, csak a szegények tették. Egy idő után azonban túl drága lett volna minden egyes elpusztult lovat Spanyolországból pótolni, így megérkeztek Európából az első kancák is. Az őslakosok ellen vívott háborúk alatt a csatákban igen sok ló odaveszett, sokuk azonban elmenekült a csatamezőkről. Dél zöld erdőiben és a végtelen mezőkön optimális életfeltételeket találtak, és gyorsabban szaporodtak, mint ahogy a ragadozók pusztították őket. 1680-ban aztán egy nagyobb felkelés tört ki a spanyolok ellen - azon kevesek egyike, amikor a spanyolok húzták a rövidebbet. Lovak ezreit bocsátották szabadon, mielőtt visszavonultak. Így az indiánok is hamarosan aktívan gondoskodtak az állatok fennmaradásáról. Az első törzsek egyike, amely megtanulta e furcsa állatokkal való bánást, a pueblo törzs volt, amely a mai nyugati államok, vagyis Texas, Arizona, Új-Mexikó, Kalifornia, valamint Mexikó területén élt. Miután leküzdötték a konkvisztádorok és "nagy kutyáik" iránti ellenszenvüket (az indiánoknak nem volt külön szavuk a lóra, hiszen korábban nem ismertek ilyen állatot, így a legtöbb törzs valamiféle varázslatos kutyához hasonlította őket), a törzs harcosai éjszakai és ködbeli akciók során ellopták a katonák lovait - ez lényegesen könnyebb dolog volt, mint befogni a félénk vadlovakat. Így egyre több ló érkezett Amerikába, mert Spanyolországból még mindig megpróbálták a lehető leggyorsabban pótolni az elpusztult lovakat - tenyésztéssel gyakran egyszerűen túl sokáig tartott volna, míg a sereg újra elegendő állattal rendelkezik. Így történt, hogy a Rio Grande környékén a következő kétszáz évben állatok tízezreit lopták el, pusztultak el a harcokban vagy egyszerűen hátrahagyták őket a visszavonuláskor. Az első típus - a spanyol musztáng Ebben az időben, amikor Amerika benépesítéséről még szó sem volt, és csak az első hódítók és kutatók merészkedtek a távoli földre, keletkezett a legrégibb és ma a "legtisztábbnak" nevezett musztángváltozat: a spanyol musztáng. Pontosabban ezek a lovak csupán a régi ibériai lónak az új környezeti feltételekhez alkalmazott változatai, néhány csepp berber és arab vérrel. A spanyol musztáng nem különösebben nagy, marmagassága bottal 140-150 cm - a felső érték a fogságban felnevelt állatokra vonatkozik. Felépítésük - többnyire "kerek" formáikkal - inkább a berber lóra emlékeztet, mint az andalúzra. Ma a célzott visszatenyésztésnek köszönhetően ismét létezik néhány ezer példány ezekből a különleges állatokból, amelyeknek génjei csak a nyugati államokbeli egy-egy kis csordában maradtak fenn teljes elszigeteltségben. A spanyol musztángoknál tehát nagyon csekély volt a később bevitt angol és észak-európai fajták befolyása, általában a küllemükben még egységes képet mutatnak. A spanyol musztáng különlegessége fajtársaival szemben erős hajlama a poroszka és a négyütemű jármódokra, mint a tölt, a stepping pace, a running walk, a paso és a rack. E változat lovai ráadásul többnyire olyan jármódot is mutatnak, amelyet tulajdonosaik "indian shuffle"-nak neveznek, amely állítólag korábban az appaloosáknál is előfordult. Ez a járás kimondottan kényelmes a lovas számára. Sok spanyol musztáng az úgynevezett "paddling"-ot is tudja, amelyet mozgástechnikailag a paso peruano terminója (a mellső lábak szabadon a vállból induló mozgása, amelynél a ló a lábát kissé "kaszálva", gördülő mozgással teszi le) és az andalúz campaneója (szintén kaszáló mozgás, de a váll gördülése nélkül) közé helyezhetünk. A színeket tekintve a spanyol musztángnál szinte minden előfordul - tulajdonképpen nincs olyan színváltozat, ami ne fordulna elő közöttük. Részben még olyan színeket is látni, amelyeket más lovaknál egyáltalán nem ismerünk, néhány ló élő műalkotásra emlékeztet. E változat egyedei ma főleg Új-Mexikó, Arizona, Kalifornia, Texas és időnként még Nevada táján találhatók meg. A spanyol musztáng közeli rokonai Néhány területen a hosszan tartó elszigeteltség miatt külön musztángváltozatok alakultak ki. Egyikük a cruce musztáng, egy kis arizonai csorda, amely létezését néhány musztángbarát önfeláldozó segítségének köszönheti. Ezek a lovak szokatlan színeik miatt váltak híressé. Aztán van még a sulphur, azaz sulfur (=kén) musztáng az északi területeken, amely primitív rajzolatával tűnik ki a többi közül, a lábán lévő hátszíjjal és zebracsíkokkal. A legendás Kiger musztángok Az ő vérükben is több ibériai nyom van, mint más vad fajtársukéban. A kiger musztángok az egyik vezérménjükről, "Mestenóról" - the Messenger (=hírvivő) szóló történetek miatt lettek híresek. Oregon délnyugati részének egy teljesen elszigetelt területén (nyugati part, Kaliforniától északra) csak a hetvenes években fedezte fel ezeket a pompás állatokat az amerikai földművelésügyi hivatal. Akkoriban csupán 27 állat élt itt, két csordában. Miután befogták és megjelölték őket, húszat közülük a Kiger Herd Management Areában, hetüket pedig a Riddle Mountain HMA-ban engedték szabadon. Hogy elkerüljék a más musztángokkal való keveredésüket, bekerítették a hatalmas területeket. A kiger musztáng felépítése olyan, mint egy zömök berberé vagy egy kis andalúzé. Különlegessége, hogy egyedei kivétel nélkül fakó színűek. A fakó gén a portugál sorraiával, az ibériai változat "őslovával" való rokonságra utalhat. A sörényük és a farkuk gyakran kétszínű. A felső sörényszőrök többnyire lenszínűek, az alattuk levők sötétbarnák vagy feketék. Nagyságuk 140 és 150 cm között változik, néha előfordulnak valamivel nagyobb állatok is. Mivel ezek a musztángok az USA-ban nagyon keresettek, áruk a BLM örökbefogadó aukcióin általában fajtársaik árának tízszeresét éri el. Így már árvereztek el egyéves csikót 10 000 dollárért! Mentés az utolsó pillanatban 1971. december 15-én végre életbe lépett a megfogyatkozott számú musztángok védelméről szóló törvény. A musztángokat a "nyugat történelmi és úttörő szellemének élő szimbólumának" nyilvánították. Megtiltották megölésüket, kínzásukat, sütéssel való jelölésüket vagy más szenvedés okozását. A "közterületek természetes rendszerének szerves részévé" nyilvánították őket. Azóta a musztángok az amerikai földművelési hivatal (BLM), így a kormány hatáskörébe tartoznak. Csak a BLM-nek van joga befogni, bélyegezni és adoptálásra átadni vad musztángokat és burrókat, azaz vadszamarakat. Ma a BLM felügyelete alá 201 "herd management area", vagyis a kevés megmaradt állat rezervátuma tartozik Arizona, Kalifornia, Colorado, Idaho, Montana, Nevada, Új-Mexikó, Oregon, Utah és Wyoming államban. A kormányzat e megfontolt beavatkozásának köszönhető, hogy időközben ismét körülbelül 40 000 musztáng él az említett államokban Tovább a történelemben A későbbiek során aztán más lovak is érkeztek Amerikába: nehéz hidegvérűek, amelyek a telepesek kocsiját húzták, finom telivérek hátas célra és még sokan mások. Közülük is sokan elvesztek, beilleszkedtek a vadlovak meglévő csordáiba és keveredtek velük. 1900 körül az amerikai vadlovak számát kétmillióra becsülték. Bárki büntetlenül foghatott magának egy musztángot... ha sikerült elkapnia egyet. A legcselesebb musztángok egyike a "White Prarie Pacer"-nek nevezett állat volt, egy fehéren született spanyol musztáng, amely minden üldözőjét "lóvá tette". Az indiánok legendáiból megtudhatjuk, hogy habozás nélkül megtámadta és megölte üldözőit vagy megtréfálta őket. Állítólag sebezhetetlen volt, a golyók lepattantak róla, és a préritűz is kikerülte. Míg üldözői lovaikat vad vágtában szó szerint halálra hajszolták, ő még csak nem is izzadt. És nem is vágtatott el pánikba esve, mindig megtartotta kiegyensúlyozott, gyors járását. Az állat valószínű vége is a musztángoknak tulajdonított bizonyos fajta nemességről tanúskodik. Amikor egy napon egy nehéz hajsza után csellel elfogták, megtagadta az ételt és a vizet, és néhány nappal később a maga által választott éhhalállal pusztult el. De egyszer ez a nemes állat is, amelyet mindenki magának szeretett volna és amelynek üldözésekor valószínűleg sokan meghaltak, feledésbe merült. A musztáng, a vadnyugat és a szabadság jelképe a XX. század elején sorscsapásnak számított, hiszen elvették a farmerok marhái elől az élelmet és a vizet. A század elején még befogták, belovagolták és olcsón eladták őket, az ötvenes években viszont már másképp védekeztek ellenük. Helikopterekről lőtték le őket, állatok ezrei múltak ki kínok közepette, mert csak megsebesítették őket, csikók haltak éhen halott anyjuk mellett. Másokat hajtóvadászaton fogtak be, és szűk szállítójárműveken vitték őket hidegben vagy hőségben a vágóhídra - mindegy volt, öreg vagy fiatal, nagy vagy kicsi. Erős vagy gyenge - a legszebb állatokat dolgozták fel egyszerűen kutyaeledellé, míg többi fajtársuk megsebzetten ért nyomorúságos véget a járhatatlan tájakon. A "legjobb" lehetőség, ami legalább egy rövid ideig esélyt adott az életre a musztángok számára, a rodeóversenyeken adódott, ahol a Wild Horse Races arénáiban mutatták be őket. Itt a "merész" cowboy feladata az volt, hogy felnyergeljen egy teljesen vad musztángot, és egy kört lovagoljon rajta az arénában - aki látott már ilyesmit, annak felfordul a gyomra a vadlovas versenyek hallatán. 1970 körül a hárommillió musztángból már csak 14 000 példány maradt. Közelgett az amerikai legenda vége… A BLM Ma a BLM, az amerikai fölművelésügyi hivatal felügyeli a csordákat és minden egyes állatot. Ehhez befogják a musztángokat és megjelölik őket. Három- vagy négyéves ciklusokban minden csordából ismét kifognak néhány állatot, és ezeket örökbe adják. Mivel a rezervátumok csak korlátozott számú állat számára tudják lehetővé tenni az egészséges életet, erre szükség is van. Néhány térségben a lovakat még hagyományos módon terelik össze, vagyis cowboyokkal és úgynevezett "csalilovakkal". Ezek speciálisan kiképzett lovak, amelyeket a befogás előtt néhány héttel vagy hónappal a csordába helyeznek. Amikor elkezdődik az összeterelés, ezek a lovak jelre átveszik a csorda irányítását, így nagyobb stressz és ellenkezés nélkül a befogókhoz vezetik a többieket. A járhatatlan területeken helikopterekkel terelik össze az állatokat - ennek azonban néha az a következménye, hogy ezek a musztángok a motorzajra még sokéves fogság után is vad pánikban törnek ki. "Adopt a Living Legend" - Adoptáljon egy élő legendát Ezzel a szlogennel hirdet a BLM, hogy jó kezekbe adhassa tovább védenceit. És tényleg nem akárki fogadhat örökbe egy musztángot. A BLM támaszt bizonyos követelményeket az új musztáng-tulajdonosokkal szemben, akiknek az első év folyamán a BLM önkénteseinek többszöri ellenőrzésével is számolniuk kell. Ha valaki nem tartja be az előírásokat, a musztángot azonnal visszaviszik az egyik örökbefogadó-állomásra - minden teketória nélkül. Ezek az állomások - mint például a nevadai "Palomino Valley" - a vadlovak befogás utáni táborául szolgálnak. A lovak legalább három hónapot töltenek el itt, hogy megnyugodjanak és megszokják az ember közelségét. A BLM munkatársai ez idő alatt kötőféken vezethetővé és szállíthatóvá teszik őket. Napjainkban még csak amerikai állampolgároknak megengedett a musztángok adoptálása - mivel azonban az örökbefogadások száma az utóbbi években stagnál, és több ló van, mint érdeklődő, lehetséges, hogy ez hamarosan megváltozik. Tavaly érdekes beszélgetést folytattam ezzel kapcsolatban a BLM egy munkatársával. Talán már elindítottam a lavinát? Őszintén megvallom, nem sok híja volt, hogy Palonimo Valleyből magammal vigyem az egyik állatot… Egy musztáng vagy burro minimális ára 125 dollár, a kancák szopós csikóval ugyanennyibe kerülnek. Ahogy mondtam, ez az az ár, amiért az ember elhozhat egy állatot az örökbefogadó-állomásról. Az aukciókon - ilyeneket az egész országban rendeznek - az állatokat elárverezik. A kikiáltási ár ilyenkor is 125 dollár, itt azonban előfordulhat, hogy egy vadlóért akár több ezer dollárt is letegyenek, vagyis a helyben adoptálás mindenképpen jobb, ráadásul - mint például Palomino Valleyben - 3-400 állat közül lehet választani. A "modern musztáng" Közben történetünkkel elérkeztünk a jelenhez, és ideje bemutatnunk a "modern musztángot". Nem egyszerű feladat, mert ahogyan már mondtuk, a musztáng, mint fajta, tulajdonképpen nem létezik. Egyesek közülük arab lóra vagy telivérekre hasonlítanak, mások modern sportlóra emlékeztetnek, de akad közöttük néhány nagyon szép hidegvérű típusú egyed is. Nagyságuk többnyire 140 és 150 cm közötti, az állatok többsége egyszínű, kevés jeggyel vagy teljesen jegytelenek. Karakterüket tekintve megfontoltnak és intellligensnek nevezhetők. Egy musztáng sohasem rohan el pánikba esve - ez a vadonban esetleg az életébe kerülhetett volna. De jó adag bátorsággal is rendelkeznek, ami helytelen bánásmód esetén a lovas ellen is fordulhat. A musztáng nem tűr el mindent, védekezik, ha rosszul bánnak vele. Ezek a lovak általában hihetetlenül érzékenyek és megfelelő bánásmóddal nagyon könnyen kiképezhetők - ha megértjük a nyelvüket. A természet musztángjai a legfinomabb jelekkel kommunikálnak, sokkal sokoldalúbb nyelvvel és mimikával rendelkeznek, mint a háziasított fajták. Reakcióidejük is jóval gyorsabb. Megfelelő bánásmód esetén azonban a félénk, rúgós, harapós "bestia" rövid időn belül a legjobb baráttá válik, amilyet csak elképzelhetünk. A musztángok hihetetlenül gyorsan csatlakoznak az emberhez, ha alkalmasnak látják a "vezérállat" szerepére. A legtöbb háziasított fajtával ellentétben a musztángok többet várnak el gazdájuktól, mint a puszta irányítást és a csorda védelmét. Akinek volt már egyszer musztángja, soha nem venne többé háziasított lovat - legalábbis ez a musztángbarátok egyöntetű kijelentése. Mihez kezdhetünk egy musztánggal? Röviden: bármit! Testfelépítéstől függően kitűnően alkalmasak díjlovaglásra, jó western- és munkalovak kerülnek ki közülük, részben még gyereklovaknak is használják őket. Nagyon tanulékonyak, ezért kitűnően alkalmasak lovasjátékokra és cirkuszi mutatványokra is. A börtönökben a vadlovak többet segítenek a fogva tartottaknak, mint bármely pszichiáter, a "felelősség", "figyelem" és "élet" fogalmainak megértésében. Csak az ugrással, azzal van egy kis bökkenő. A természetben a musztáng csak akkor ugrana, ha az az életét mentené meg. De táv- vagy tereplovagláson is megmutatkoznak ennek a "elronthatatlan" lónak az igazi kvalitásai, amelynek az ősei egykor a legendás Pony Expressnél szolgáltak. A musztáng tud gazdálkodni az erejével, és folyamatosan tartja a sebességét, akár egy profi maratoni futó. Különleges jármódokra való képességük pedig még a terápiás lovagoltatásra is alkalmassá teszik őket. Még egy különlegesség: a "Mustang Curly" Senki sem tudja, pontosan honnan erednek ezek a lovak - csak annyit, hogy valószínűleg a varjú indiánok területéről származnak, vagyis az USA északibb térségeiből. Ezeknek az állatoknak a szőre teljesen más, mint más lovaké - ugyanis testének szőrzete hullámos. Az adoptálásokon az amerikaiak egyenesen verekednek ezekért a ritkaságokért, néhány rajongónak évekig kellett várnia, mire végre örökbe fogadhatott egy Mustang Curlyt. Furcsamód nincsenek kimondott mustang curly csordák - néha egyszerűen felbukkannak, egyenként, egy teljesen normális csordában. A musztángok génállománya tehát szinte kimeríthetetlenül változatosnak tűnik. Ki tudja, mi fog még felbukkanni a jövőben? Izgatottan várhatjuk, mit hoz ki az anyatermészet a következő években vad gyermekeiből.